Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Önismereti kurzus Krausz Tamás, Népszabadság 2004. szeptember 11. A TV2 új reggeli mûsorának egyetlen tanulsága van. Ma Magyarországon Havas Henrikkel nem lehet csatát nyerni. Bárhogyan is dolgoznak a szerkesztõk, bármennyire pontos is a felismerés, hogy a feneketlen butaságra nem lehet televíziót építeni, bármilyen meggyõzõ is, hogy végre magasabb színvonalon mer gondolkodni egy kereskedelmi televízió, az súlyos ballaszt, ha ehhez a harchoz Havas Henriket választják faltörõ kosnak. Maga ez a tény leleplezi az ötletet. A TV2 talán mégsem gondolta olyan komolyan Mokka címû mûsorát. Mert az mégiscsak gyanús, ha egy új mûsorhoz ma Magyarországon nem találnak más frontembert, mint egy modoros, zavaros önismeretû, önmagával szemben nagyon kis distanciával élõ figurát. Havas Henrik maga alá temeti a mûsort, és ez elsõsorban nem róla, hanem a TV2 szûklátókörûségérõl és a befülledt médiavilágról szól. A Mokka, úgy tûnik, megérdemelt volna egy merészebb ötletet. Mert az önmagában nem túlságosan mélyenszántó gondolat, hogy a mûsort egy szegényes dramaturgiai geg mentén az okos férfi, Havas, és a butácska nõ, Liptai Claudia játékára alapozzák. Már csak azért sem, mert maga az eszme rettenetesen feudális és unalmas, de azért sem, mert a szereplõk is hiteltelenül adják a figurákat. Ráadásul mindkettõjüket sarokba szorítja a szerepük. Havas ki sem lát a magára erõltetett nagyszerû hím bornírt kliséibõl, Liptai pedig túlságosan alázatosan vállalja a kenyéradó gazdái által ráosztott tyúkeszûséget, annyira, hogy ebben már van valami bölcsesség is. Annak mindenesetre örülhetünk: a TV2 felismerte, hogy a teljesen lepusztított, eszement mûsorvezetõk uralta reggeli tobzódással végre szakítania kell. Félig el is végezte a munkát. Figyelemre méltó a szerkesztésben látható karakteres váltás, jó, hogy a Mokka kitör a bulvár szorításából, jó, hogy hosszabbra engedik az interjúidõket, és az is feltûnõ, hogy végre meg tudtak szabadulni a reggeli mûsorok fagyiszínû világától. Minden megvan tehát ahhoz, hogy elindulhasson valami érezhetõ váltás, amit a stáb minden tagja tisztel, és komolyan vesz, kivéve a mûsorvezetõket, akik annyira sem hajlandók - részben, mert félnek, részben mert gõgösek -, hogy egy pillanatra elgondolkodjanak eddigi televíziós kliséik felülbírálatán. És ettõl megrohad minden. Jelen pillanatban jobban érezhetõ a két mûsorvezetõ körüli áporodott médialevegõ, mint a szerkesztésbõl sejthetõ frissesség. Egy hét után a Mokka még nem tudta igazolni, hogy többre lenne képes, mint szolgaian tudomásul venni a magyar médiabeidegzõdéseket. Ha a szerkesztõknek sikerül letörni Havas Henrik öntudatlan és gyermeki képernyõs fennhéjázását, ha sikerül belõle felnõttkora delén reflektált, a munka és a televízió iránt alázatos, érzékeny képernyõst faragniuk, és mellette sikerül felszabadítaniuk Liptai Claudiát a vonagló perdita megalázó rabságából, akkor még az is meglehet, hogy egy minõségileg jobb mûsort tudnak becsempészni a kereskedelmi csatornák mûsorrendjébe. Addig azonban - mélyen elismerve a mûsor tartalmi erényeit - elködösíti a látásunkat Havas, aki ültében is zsebre tett kézzel kérdezget, aki képtelen megszabadulni kioktató hangsúlyaitól, de közben képtelen meggyõzni bennünket fennen hirdetett intellektuális erényeirõl. Nem látszik a mûsor a két habzó mûsorvezetõtõl sajnos, Liptai sikkantásai, bágyadtan gyakorolt bujasága felel a folyton interjúalanyai szavába vágó Havas tudálékosságára, a rengeteg "én"-re és "velem ez úgy van"-ra. Fárasztó már ezt az egészet mondani. Liptai Klaudia végre leülhetne Havas Henrikkel, egymás szemébe nézhetnének, és végre megbeszélhetnék, hogy képesek-e komolyan venni a szakmájukat, vagy most már egész életükben be akarnak csapni bennünket, és leginkább önmagukat. Krausz Tamás Önismereti kurzus, Népszabadság 2004. szeptember 11.